Traumatikus élmények nemcsak kedvezőtlen következményekkel járhatnak, hanem a traumában érintett személyek fejlődéséhez is hozzájárulhatnak. Ebben a tanulmányban hat traumatípust vizsgáltam meg különböző festmények és az élettörténet elemzése révén: érzelmi depriváció/elhanyagolás, halálközeli élmény, erőszak áldozatává válás, háború, baleset/betegség és érzelmi frusztráció. A képzőművészeti alkotások felhívhatják a figyelmet alkotójuk traumatikus élményeire gyakran ismétlődő motívumokkal és ábrázolástechnikával (Nap, anyakép, az elveszített személyre utaló tárgyak, erőszakos vagy az erőszakot jelképező motívumok, felduzzadt énkép művészi megnyilvánulásai, szürreális víziók, fanyar irónia, a szeretett személy más tárgyakkal való helyettesítése), illetve hirtelen stílus- és témaváltás, amely az emberi szenvedés iránt megmutatkozó fokozott érdeklődést fejezheti ki (Lovis Corinth). Az önábrázolás hangsúlyos jellege az alkotó fokozott önvizsgálatára, esetleg betegsége, lelkiállapota folyamatos monitorozására utalhat (Frida Kahlo, Otto Dix, Lovis Corinth, Edvard Munch). A művészi tevékenység egyes esetekben hozzájárulhat a trauma feldolgozásához (Hans Bellmer, Oskar Kokoschka, Max Ernst, René Magritte), más esetben nem képes meggátolni a trauma pszichológiai/pszichiátriai következményeinek kialakulását (Artemisia Gentileschi, Edvard Munch, Gulácsy Lajos).