A Willendorfi Vénusz és az evésszabályozás archaikus rétegei / Forgács Attila
Bibliogr.: p. 12. - Abstr. hun., eng.
In: Új Diéta. - ISSN 1587-169X. - 2016. 25. évf. 4. sz., p. 10-12.
Az emberiség még sosem volt annyira kövér, mint manapság. A reklámok azt üzenik, hogy bárki képes lefogyni, míg a statisztikai adatok rácáfolnak erre, hiszen egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el. Habár az elhízás a fogyasztói társadalom testi tünete (az 1970-es évektől tömegesedő probléma), lélektana a történelem előtti időkben gyökerezik. A legelső emberábrázolások 300 ezer éve jelentek meg. Az ezt követő 280 ezer paleolit évben alig változott az emberkép. Az egyetlen motívuma és tárgya egy preverbális vágyképlet: a kövér nő. A paleolit Vénusz (a túlfogyasztó ember) a leghosszabb ideig regnáló - emberre vonatkozó - archetípus. Időről időre búvópatakként kerül tudatközelbe a mesék terülj-terülj asztalkámja, kolbászból font kerítése, mézeskalács háza stb. képzetében. A középkori zabálási utópiáktól Móricz Zsigmond éhenkórász hőseiig a willendorfi vágyképlet mondatott ki: "Csak egyszer jóllakni!" Ugyanezen archetípus aktivizálódik a modern kori elhízás epidemiológiai adatokban, valamint a rendre elbukott fogyókúrás próbálkozásokban is. A modern ember tudatosan fogyni szeretne, míg a benne settenkedő willendorfi gömbölyödni akar.