Kutatásunk alapvető célja az volt, hogy reális képet kapjunk a vizsgált rendőri állomány észlelt egészségi állapotáról, különös figyelemmel a fizikai és mentális tényezőkre, továbbá, hogy bemutassuk a mindezekkel összefüggő jelentősebb munkahelyi és egyéni faktorokat. A kapott eredmények alapján szándékunk összehasonlítani a 24 órában szolgálatot teljesítő baleseti helyszínelő állományt a rendszerint 8 órában irodai munkát végző állománnyal. Szerettünk volna rámutatni azokra a tényezőkre, amelyek figyelembe vétele elengedhetetlen ahhoz, hogy a szolgálatot teljesítők körében a lehető legkevesebb legyen mind a fizikai, mind a pszichés jellegű probléma. A kutatáshoz anonim, önkitöltős kérdőívet alkalmaztunk, mely az észlelt egészségi állapot 3 fő dimenzióját mérte: fizikai állapot önértékelése, egészségi állapot önértékelése, napi munkavégzésben akadályozó egészségi problémák. A kérdőíveket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedés Rendészeti Főosztályának 137 dolgozója töltötte ki, közel azonos számban baleseti helyszínelők (67 fő) és egyéb beosztásokban lévő dolgozók (70 fő). Az egészségmagatartással kapcsolatos alaphipotézis az volt, hogy érvényesül a rendőrségnél szolgálatot teljesítők közt is, hogy a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők és az alacsonyabb iskolai végzettségűek magatartása között szignifikáns különbség. Az eltérő munkaidőben dolgozó állomány általános egészségi állapotában nem feltételeztünk jelentős különbséget. Valószínűsíthető, hogy mindkét csoportban megközelítőleg azonos számban találunk jó egészségi állapotban lévő embereket. Ez a hipotézis teljesen igaznak bizonyult a testi tünetek megnyilvánulásának gyakoriságában. Egyetlen esetben sem kaptunk eredményül 5%-nál nagyobb különbséget a két csoport közt. A fizikai állapot vizsgálatának esetében jelentős eredményeket vártunk az állomány körében, azt feltételezve, hogy az éves gyakorisággal történő fizikai állapotfelmérések miatt elviekben az átlagosnál nagyobb gyakoriságot fog mutatni a rendszeres testmozgás mértéke. A feltételezést igazoltnak tekintjük, hiszen az állomány csupán 17,5% tartozik a soha nem sportolók körébe, így az ebből adódó 82,5% sportolási gyakoriságot jelentős eredménynek értékeljük. A két csoport mentális állapotára vonatkozóan szignifikáns különbséget feltételeztünk a helyszínelők kárára, a balesetekkel kapcsolatban feladatkörükbe tartozó tevékenységek során és a hozzájuk kapcsolódó sokszor tragikus eseményekkel összefüggésben. Ebben a hipotézisünkben a szignifikáns különbség teljes mértékben igazolásra került, ugyanakkor meglepő módon egyáltalán nem a helyszínelői állomány körében vannak jelen mentális panaszok. A kutatás eredményei alapján tehát ki lehet jelenteni, hogy az állomány egészét tekintve mind a fizikai, mind az egészségi állapot dimenzióiban megfelelőnek tekinthető a helyzet. A mentális állapot kérdésének tekintetében a munkahely által biztosított mentálhigiénés szakemberhez való fordulás jelenthetne megoldást. A fizikai állapot javítása érdekében a helyes mozgásformák, sportolási szokások kialakítására kellene ösztönözni a dolgozókat rekreációs szakemberek bevonásával. Az egészségi állapottal kapcsolatban pedig nagyobb figyelmet kellene fordítani a mozgásszervi megbetegedések kialakulásának megelőzésére. Ennek módja lehetne például ergonomikus irodai székek vagy billentyűzet alkalmazása, továbbá a munkavégzés során beiktatásra kerülhetnének kötelező szünetek, pihenési idő.