Súlyos személyiségzavarban szenvedő páciensek pszichoterápiájában gyakran kerül sor pszichiátriai gyógyszer adására. Akár figyelembe vesszük, akár nem, ezekben az esetekben a gyógyszeres kezelésnek dinamikai előzménye és következménye van. A pszichoterápiát végző szakember (továbbiakban terapeuta) és a pszichiáter közös munkájának más minőséget kölcsönöz, ha mindketten pszichoterapeuta identitással, ezen belül pszichodinamikus gondolkodással is rendelkeznek. Pszichodinamikus gondolkodáson ebben az esetben a terapeuta-pszichiáter-páciens kapcsolatrendszerében megjelenő tudattalan és nem tudatos jelenségek fókuszba emelését, megfigyelését, elemzését értjük. Amikor egy pszichoterápiás folyamatba bekapcsolódik a pszichiáter, a páciens és a terapeuta által kialakított - eleve sokszemélyes - kapcsolati/áttételi tér kitágul. Megfigyelésünk szerint ezt a rendszert számos ok miatt nehéz egységében fenntartani. A harmadik személy belépése - főleg a súlyos személyiségzavar eseteiben - felerősíti a primitív elhárításokat, ugyanakkor meg is nehezíti azok átláthatóságát. A pszichiáter és terapeuta átjárható kapcsolatának kiemelt fontossága van: társterapeuták vagyunk és "tudunk erről". Azaz, jó esetben a gyermek érdekeit szem előtt tartó szülőpár együttműködésének mintázódása zajlik. A cikkben 15 év során - a szerzők sokáig dolgoztak együtt az Ego Klinika teamjében - fokozatosan kialakult társterapeutai szemléletüket és ennek gyakorlati vonatkozásait mutatják be. Eset-részleteken keresztül szemléltetnek néhányat azon tényezők közül, amelyek segítik a terapeuták közti reflektív összjátékot vagy éppen gátolják azt, miáltal az együttműködés inkább játszmatermészetűvé válhat.