Célkitűzés: Súlyos agysérült betegek rehabilitációja során a szekunder hydrocephalus előfordulása, diagnosztikája és rehabilitációra gyakorolt hatásának vizsgálata. Betegek és módszer: Retrospektív, leíró vizsgálat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán, 2008. január 1. és 2013. december 31. között, az osztályon kezelt betegek kórtörténetének áttekintésével. Eredmények: A hat év során 42 ventriculoperitonealis shunttel rendelkező agysérült beteget kezeltek az osztályon. Ebből húsz beteg traumás sérült, huszonkét betegnél egyéb ok volt az alapbetegség. A nem balesetből adódó súlyos agykárosodás leggyakoribb oka a subarachoidealis vérzés volt (16/22). A traumás betegek átlagéletkora alacsonyabbnak bizonyult (37,5 vs. 41 év) a nem traumásokéhoz viszonyítva. Több férfi sérült trauma következtében, mint nő (14 vs. 6). Nem traumás eseményt a nők szenvednek el többen (12 vs. 10). Az osztályon végzett rehabilitáció átlagos időtartama traumás betegeknél 196 napnak, míg a nem traumás agykárosodottaknál 130 napnak adódott. A shunt beültetésére traumás esetekben átlagosan a 75. napon, nem traumásoknál a 49. napon került sor. Tizenhárom beteg esetében a rehabilitáció során vetődött fel a hydrocephalus gyanúja, itt történt a kivizsgálás és áthelyezés az operáló osztályra. Hydrocephalusra a figyelmet leggyakrabban a beteg állapotának romlása (14 eset) vagy stagnálása (22 eset) hívta fel. A shuntbeültetés után hét beteg állapota nem változott, a többi beteg állapota javult. Shunthöz kapcsolódó fő szövődmény infekció (2 eset), meningitis (5 eset) subphrenikus tályog (1 eset) és vezetési zavar (4 eset) volt. Konklúzió: A súlyos agysérült betegek rehabilitációja során gondolni kell hydrocephalus kialakulásának lehetőségére. Ennek megoldása csak a többi szakmával (radiológus, idegsebész) történő szoros együttműködéssel lehetséges, a klinikai kép és a képalkotó vizsgálat eredményének együttes figyelembevételével. Az állapot kialakulásakor általában nincsenek alarmírozó tünetek, ritkán adódik akut, életet veszélyeztető állapot. A műtétet követően négy héttel elkészített kontroll-CT- vagy MR-vizsgálat segít a shunt állapotának és működésének megítélésében, valamint a szövődmények egy részének felismerésében. Fontos, hogy a shunttel kapcsolatos leggyakoribb szövődményekkel a team valamennyi tagja tisztában legyen.