A kora gyermekkori intervenció gyakorlata a leginkább érzékeny fejlődési szakaszban biztosít lehetőséget a fejlődésmenetükben eltérő gyermekek, valamint családjaik megsegítésére. Nem csupán lehetőség ez, hanem óriási felelősség is. Az egészségügy, az oktatás, a szociális rendszer mind-mind része kell hogy legyen ennek a munkának, és ahogy a gyermek és a család megközelítésének alapfeltétele a megfelelő kommunikáció, így az interdiszciplináris szemléletű munka is ennek alapján valósulhat meg. A gyógytornásznak tehát nem csupán feladata, hanem kiemelt felelőssége is van, ha ezen a területen kíván tevékenykedni. Az elméleti és gyakorlati tudáson túl folyamatosan mérlegelnie kell jogait és kompetenciáit, ez a minőségi munka alapfeltétele. Sajnos nem egészen tisztázott mindez a gyakorlatban, mivel eltérő lehet a szakemberek szakmai és intézményi háttere. Az önállóan tevékenykedő szakember, bármennyire profi is a szakterületén, nehéz helyzetbe kerülhet. Rengeteg szempontot lehetne itt felsorolni a közhelyesnek tűnő, de valóban igaz több szem többet lát elvtől egészen a szakmai fejlődésen, interdiszciplináris szemléleten, teammunkán át a diagnosztikai kompetenciák kérdéséig. Mindenesetre két dolgot le kell szögeznünk: a diagnosztikai folyamatok csak orvos jelenlétében és felügyelete mellett végezhetők, illetve a szakma alapvető elvárásának, azaz evidenciák keresésének, kutatásnak, ellenőrzésnek folyamatosan jelen kell lennie a tevékenységünk során. A gyógytornász kompetenciáinak pontosabb meghatározása a kora gyermekkori intervenció területén sürgető feladat, melyeket csak akkor tudunk elvégezni, ha a kölcsönös kommunikációra nyitottak vagyunk.