A tanulmány a tartós gondozás (long-term care - LTC) terén az elmúlt két évtizedben végbement reformokat vizsgálja hat európai jóléti államban. Ennek során három kérdéssel foglalkozik: (1) miért történtek a reformok, (2) melyek a reformfolyamat mögött levő fő szereplők, szövetségek és intézményi mechanizmusok, (3) mik a reformfolyamatok fő eredményei? Az LTC-politikák elemzéséhez a tanulmány a történelmi institucionalizmus elméletét alkalmazza. Értelmezésünk szerint az LTC-politikákban az intézményes változás egy olyan hosszas intézményi dinamikában ment végbe, amelyben a kontinuitás és diszkontinuitás elválaszthatatlanul összekapcsolódott, és ahol döntő szerepet játszottak a feszültségek és ellentmondások. Az eredmények vizsgálatakor a tanulmány a lefedettséget és a gondozó szektorban dolgozók állampolgári jogait és munkakörülményeit, valamint a gondozás defamilizálásának és refamilizálásának folyamatait elemzi. A változások végső eredményeként az univerzalizmus szintje általában nőtt Európában, de ez részben egy újfajta "korlátozott univerzalizmusban" jelent meg. Ezt az LTC-juttatásokhoz való univerzális hozzáférés jellemzi, az ellátásokat azonban behatárolják a pénzügyi kényszerek és költségvetési plafonok.