A pszichoterápiás módszerek mentális folyamatokra irányuló beavatkozásait meghatározza kialakított emberképük. A pszichoanalízis felfogása szerint Oidipusz drámája a késztetéseivel küzdő embert egyénként ábrázolja. A családterápiás nézőpont szerint közelítve viszont Laiosz és Iokaszté párkapcsolati nehézségei miatt diszfunkcionális család gyermekének mentális problémáit tükrözi a dráma. A családon belüli dinamikus interakció magába foglalja a szülő gyermekkel kapcsolatos viselkedését és beállítódását. Egyéni szinten ezeket részben reflektált reprezentációk révén hordozzuk. A tanulmány kiszélesíti a pszichoanalízis Ödipusz-komplexus értelmezését a családterápiás emberkép szerint. A családterápiák, párterápiák nem egységesek, nem egyetlen elméleti alapra épülnek, hanem számos egymás mellett létező elméleti kiindulási pontból gyökereznek. A pszichoanalízis elmélete sem egységes vagy homogén. Inkább elméletrendszerről beszélhetünk, amelyet számos tézis, álláspont hordoz. A tanulmány bemutatja, hogy az Oidipusz egyéni drámáját okozó sze (fejlődésben és mentalizációs képességben történő elmaradás, valójában családjának többgenerációs, az istenekig visszanyúló történetéből ered, amelynek forrása a biztonságot nyújtó apa transzgenerációs hiánya. E megközelítés láthatóvá teszi a kötődést, mentalizálást és integrált identitás kialakítását akadályozó környezeti - családi, kulturális - tényezők hatását. A tanulmány amellett érvel, hogy mindezek bemutatására csak akkor lehet képes egy művészi alkotás, így Szophoklész Oidipusz drámája is, ha intuitív módon tartalmazza, és utal a reflektálatlan egyéni, családi, kulturális reprezentációkra, vagyis arra, hogy Oidipusznak valóban Ödipusz-komplexusa volt. A narratíva szintjén Oidipusz családjának sorsa traumák sorozata. A tanulmány hipotézisként felveti annak lehetőségét, hogy ami egyéni szinten talán valóban trauma, az társadalmi szinten az emberi élet kulturális és közösségi boldogságának a záloga.