HÁTTÉR ÉS CÉLKITŰZÉS: Tanulmányunk célja, hogy bemutassuk a derékfájdalom esetén alkalmazott gerinc-stabilizáló gyógytorna szakirodalmi támogatottságát a prevenció és a nem-műtéti, mozgásszervi kezelés témaköreiben. MÓDSZER: Dolgozatunkban röviden áttekintjük a törzsstabilizálással foglalkozó főbb gyógytornász módszereket, irányzatokat, majd a témában született jelentős kutatások eredményeit is ismertetjük. A közelmúlt áttekintő tanulmányai és a szakirodalomban felelhető, meghatározó, randomizált kutatások eredményei alapján kívánjuk meghatározni az izomkoncepción alapuló terápiás elvek hatékonyságát. EREDMÉNYEK: A szakirodalmi áttekintés alapján kijelenthető, hogy az izomerősítésen, izomaktiváláson alapuló gyógytorna szakirodalmi támogatottsága nem meggyőző. Jelen ismereteink alapján a gerincstabilizálásáért elsődlegesen felelősé tett izomzat gyengesége nem tekinthető a derékpanaszok kiemelt rizikófaktorának. A törzsizom koncepción alapuló különböző módszerek eredményességi mutatói nem mutatnak lényegi különbségeket, sem egymáshoz, sem egyéb gerinckímélő testmozgásokhoz képest. Azokban a publikált tanulmányokban, melyekben a betegek előzetes mozgásszervi alcsoportra osztása megtörtént, az izomkoncepción alapuló eljárások rendre szignifikánsan rosszabb eredményeket mutatnak, mint más, szintén a gyógytornász által végzett terápiás beavatkozások (pl. McKenzie-módszer). KÖVETKEZTETÉS: A gerincstabilizáló gyógytorna hatása derékfájás esetén limitált. Amennyiben a deréktáji tünettel rendelkező beteg a funkcionális vizsgálat során mechanikai, irány specifikus alcsoportba sorolható úgy, McKenzie-terápiával javasolt kezelni, és nem a gerincstabilizáló izomzat erősítése az optimális terápiás irány.