A szerzők cikkükben röviden ismertetika mentalizáció fogalom történetét, különös tekintettel Peter Fonagy és Mary Target munkásságára. Vázolják a jelenlegi helyzetet, amikor a mentalizáció fogalmának kiterjesztése folyik, különféle diagnózisokra, terápiás irányzatokra és modalitásokra. Szó esik a mentalizáció jelentéséről, azaz, hogy saját illetve a másik ember gondolatairól, érzéseiről, vágyairól képesek vagyunk gondolkodni. Mivel a mentalizáció meghatározásból látszik, hogy ez az empátiával rokon fogalom, így a személyközpontú pszichoterapeutákban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy hogyan jelenik meg a mentalizáció a személyközpontú terápiában, mit csinálunk mi ugyanúgy, és mit csinálunk másképp, mint a pszichodinamikus irányzatok képviselői. Bemutatjuk, hogy a személyközpontú pszichoterápia interaktív folyamat, melynek során hol a saját elménket mentalizájuk, azaz kongruensek vagyunk önmagunkkal, hol a kliens elméjét mentalizá juk, azaz empatizálunk vele. Végig az "itt és most"-ban dolgozunk, s figyelmünket a kliens és saját elménkre, érzéseinkre irányítjuk. A kliens folyamatosan az elméjében zajló folyamatokkal foglalkozik, azokon gondolkozik. A terapeuta feladata, hogy segítse őt ebben úgy, hogy egyrészt a feszültséget olyan optimális szinten tarja, amivel a kliens tud dolgozni, másrészt az érzelmek tükrözése és jelölése révén elindítja a mentalizációs folyamatokat, természetesen a feltétel nélküli elfogadás biztos hátterével. Az empátiás visszatükrözés tulajdonképpen a mentalizáció tanítása: a kliens képessé válik saját érzéseinek egyre pontosabb megértésére, majd verbalizációjára. Bemutatjuk, hogy mindezt hogyan csinálják a pszichodinamikus irányzatok, ahol a terápia súlypontja lassan az áttétellel való munkára helyeződik át, amit a múltbéli viselkedés tudattalan ismétlődéseként is magyarázunk, s ily módon kimondva vagy kimondatlanul - nem csak az "itt és most"-ban dolgozunk.