Célkitűzés: Közleményünkben célunk annak bemutatása, hogy milyen komplex funkcionális immunológiai vizsgáló módszerek kerültek bevezetésre a partnerellenes alloreaktivitást mutató IHV betegek azonosítására, továbbá milyen immunkezeléseket alkalmaztunk ebben a csoportban. Anyag és Módszer: 191 habituális vetélő került beválogatásra a klinikai tanulmányba. A nőgyógyászati, endokrinológiai, genetikai, fertőzéses és autoimmun hátterű eseteket a tanulmányból kizártuk. Az alloimmunológiai hátterű (IHV) esetek azonosítására immunológiai vizsgáló módszereket használtunk. Az IHV betegek kezelésére intravénás immunglobulin (IVIG) készítményeket, trombocita transzfúziót (PST) és a kettő kombinációját alkalmaztuk. Eredmények: A vizsgált esetek között alloimmun hátterű habituális vetélő betegekben a partner specifikus citotoxikus T-limfocita előalak (CTLp) gyakoriság nyolcszor magasabb, továbbá a sejt közvetítette limfolízis (CML) és a természetes ölősejt (NK) aktivitás is szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban. A vizsgált vetélő betegek szérumának B-limfociták FcyII receptorát (FcRyII) blokkoló aktivitása csökkent értéket (15,9%) mutatott a kontrollcsoporthoz (49,5%) viszonyítva. A partner specifikus anyai-apai kevert limfocita reakció (MLC) reaktivitás mértéke kétirányú hatással bírt. Míg az esetek 63%-ában a betegek szérumai serkentő vagy semleges hatással voltak az alap partner specifikus MLC reakciókra, addig az esetek 37%-ában az anyai szérumok blokkolták az apaellenes MLC reaktivitást. A trombocita transzfúziós (PST) kezelés toleranciaindukáló hatása az IHV betegekben széles körben használt leukocita transzfúziós kezelések eredményeihez viszonyítva hasonló értékeket mutatott. Ezen túlmenően az IVIG kezelések hatékonyságát is tudtuk igazolni IHV esetekben mind mono-, mind pedig kiegészítő terápia formájában azoknál a betegeknél, akiknél a PST-t fel kellet függesztenünk. A kezelések megfelelő monitorizálása és nyomon követése csökkentheti az infúziók számát és így a kezelés költségeit. Az immunterápia (IVIG, PST és kombinált) átlagos sikeraránya kiválasztott IHV esetekben elérte a 91,5%-ot. Következtetés: A habituális vetélő esetekben az immunterápia hatékonysága az alloimmun hátterű szokványosan vetélő betegek megfelelő diagnosztikai kiválogatásától függ. A limfociták helyett ajánlatos a hasonló hatékonyságot mutató trombocitákat alkalmazni az immunkezelések során.