A pszichiátriai intézetek a kezdetektől fogva támogatták az önkifejezés terápiás célokat is megvalósító formáit, így annak színházi megnyilvánulását is. Gyakran az orvosok maguk is létrehoztak színpadi jelenségeket. A vizuális, képi kifejezések (grafikák, festmények, textiltárgyak) éppen e színpadi világ megjelenésével párhuzamosan szaporodtak meg, így a gyűjtemények összeállítása is ennek a korai érdeklődésnek adott teret. A színházon keresztül az ép, az egész és az ettől eltérő test megjelenését esztétikai alapon kezdték bemutatni az érdeklődőknek. Ilyen módon fókuszba került a más, az elvárttól eltérő, az egzotikus, a furcsa. Mindig kérdés, hogy a térben ki van valamin belül és ki van kívül (intézményrendszer, bezártság, kirekesztés), ki látja/tudja a titkot és ki nem, ki birtokolja magát a tudást, az isteni üzenetet és ki nem. Az egyének közti téri - és ugyanúgy a lelki - viszonyulás vizsgálatának szempontjából nagyon fontos közelítésmód a perspektíva, a fókuszálás. Fontos, hogy mit honnan nézünk, benne vagyunk-e a vizsgált térben, vagy önmagunkon kívüli területet szemlélünk. Mi vizsgálunk valamit, vagy mi vagyunk a megfigyeltek. A különböző szerepek felvételének feltétele identitásunk stabilitása. Érdekes kérdésfelvetésnek gondolom, hogy milyen módon befolyásolja az egyén vizuális kifejezési módját saját testhatárainak elfogadása, testképének alakulása az őt körülvevő társadalom szerepkonstrukcióinak fényében, hogy miképpen jelentkezik mindez az alkotási folyamatban. Egy átélt trauma vezethet disszociációhoz, poszttraumás rendellenességhez, vagy más pszichoszomatikus tünet kialakulásához is. A traumát elszenvedett ember eltávolodik a valós, fájdalmat okozó környezettől, ha helyzetét másképp kilátástalannak, menekülő út nélkülinek feltételezi. A trauma feldolgozásának egyik lehetséges módja az alkotás, a formálás, ami negatív és pozitív tartalmú is lehet. Negatív értelemben az emlékezéshez, a nyomhagyáshoz, a gyász folyamatához, a frusztrációhoz, a csonkításhoz, az áldozathoz kapcsolódik. Pozitív értelemben, akár mindezeken keresztül is felépítünk valamit. A fenti folyamatot férfi és női nézőpontból is szemlélhetjük. Ezeken a tartalmakon, ezeken a kérdésfelvetéseken keresztül elemzem az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény egy grafikai tárgyegyüttesét.