Frazeológiailag, de különösen közhasználat szintjén napjainkig, hazánkban a szepszist, mint fertőzött sérülés kapcsán kialakuló vérmérgezést, közvetlen életveszélyt jelentő kórfolyamat jelöléseként használtuk. Az elmúlt harminc-negyven évben a szepszis kifejezést, mint multifaktoriális tünetegyüttest, mint a szervezet fertőzésre adott, jelentős egyéni variabilitást mutató válaszreakcióját használjuk. Az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribbá váló, az ezredforduló óta incidenciájában megduplázódott tünetegyüttes az egyik leggyakoribb, legritkábban felismert és legmagasabb halálozású kórfolyamat. Ezek az adatok indokolják a teljes világra kiterjedő szepszis elleni mozgalmak megjelenését. A szepszis tünetegyüttes menedzsmentje klasszikusan sürgősségi szemléletet igényel. Először is nem egy betegség, hanem egy tünetegyüttes igényel egységes szemléletű, beteghez rendelt korai ellátást. Másrészt ennek a tünetegyüttesnek elemeiből kell rizikót meghatároznunk és ennek megfelelően mielőbb megkezdeni a beteg ellátását. A szepszis kórfolyamatában az idő-dependencia a korai felismerést és a korai - a kórokozó eradikációját, a makrokeringés, mint másodlagos károsodás és az adott folyamatot jellemző tünetek - kezelését jelenti. Az időmenedzsment hatékonyságát a felismeréshez kapcsolt allokációs készség és a beteghez rendelt, egységes szemléletű ellátás biztosíthatja. Az oxyológia-sürgősségi orvostan folyamat jellegű szemlélete sem ellátói helyhez, sem időhöz nem köthető, hanem az adott beteg, adott tünetegyütteséhez rendelt. Mindezek határozzák meg a szepszis elleni küzdelemben a prehospitális ellátók meghatározó szerepét.