Célkitűzés: A női vizeletinkontinencia és a medenceszervi prolapszusok (Pelvic Organ Prolapse, POP) műtéti kezelésének hazai gyakorlatát vizsgálva felmerül a gyanú, hogy hazánkban kevéssé követjük a nemzetközi, illetve hazai szakmai ajánlásokat. A szerzők célul tűzték ki e két indikációs kör miatt hazánkban végzett sebészeti beavatkozások felmérését, azok minőségi, mennyiségi elemzését. Anyag és módszer: 2011 augusztusa és 2012 februárja között 82 nőgyógyászati és 39 urológiai osztályt kértek fel, egy a szerzők által szerkesztett "Kérdőív a női vizeletinkontinencia és genitális prolapszus sebészi kezeléséről" című kérdőív kitöltésére. A kérdőív elsősorban a fenti indikációval végzett éves műtéti számokra, illetve a beavatkozások típusára kérdezett rá. Az osztályok fele (62) küldte vissza a kitöltött kérdőívet. Eredmények: Inkontinencia gátló műtét típusát tekintve urológiai osztályokon a TVT (30,4 %) és TVTO (28,3 %), nőgyógyászati osztályokon pedig a mellső hüvelyfali plasztika (34,3 %) és a Stoeckel-műtét volt (33,3 %) a leggyakoribb beavatkozás. Inkontinencia gátló műtét előtt rutinszerűen 42,1, illetve 19,5 %-ban történik urodinamikai vizsgálat urológiai, illetve nőgyógyászati osztályokon. Az urogenitális prolapszus miatt végzett leggyakoribb műtéti beavatkozás urológiai osztályokon a mellső hüvelyfali háló (23,4 %), nőgyógyászatokon pedig a mellső hüvelyfali plasztika (29,4 %) volt. Következtetések: A válaszoló osztályok mindegyikén történik női vizeletinkontinencia-gátló, illetve urogenitális prolapszust korrigáló műtéti beavatkozás, azonban az osztályok jelentős részében még mindig végeznek korszerűtlen, és ma már nem ajánlott sebészi beavatkozásokat a női stressz vizeletinkontinencia kezelése céljából.