A myeloma multiplex diagnosztikájának és kezelésének mai lehetőségei és határai / Radványi Gáspár
Bibliogr.: p. 31-32. - Abstr. hun., eng.
In: Focus Medicinae. - ISSN 1419-0478. - 2014. 16. évf. 2. sz., p. 24-32. : ill.
A myeloma multiplex az egyik leggyakoribb malignus hematológiai megbetegedés. Típusos esetei a vér fehérjék, illetve a vizelet vizsgálata, a csontok és a csontvelő eltérései alapján könnyen diagnosztizálhatók. A sokszor vezető tünetét jelentő - de egyéb okból jóval gyakrabban jelentkező - derékfájás okaként mégis sokszor későn ismerjük fel. A közelmúltban új módszereket és kritériumokat vezettek be a myeloma multiplex (MM) diagnózisa, osztályozása és a kezelésre történő reagálás megítélése céljából. Ezek felhasználásával specifikusan meghatározhatók a nagy kockázati csoportba tartozó betegek, akiknél nagyon hasznos lehet az új terápiás stratégiák alkalmazása. A betegség kezelésében paradigmaváltás tanúi (részesei) vagyunk. Hatékony régi terápiák mellett ma már merőben új hatásmechanizmusú gyógyszerek sora segít a betegség gyógyításában ("olcsó betegségből drága lett"). Könnyen lehetséges, hogy a myeloma belátható időn belül azon daganatos betegségek közé kerül, melyek citosztatikum alkalmazása nélkül sikeresen kezelhetők lesznek. Ennek az útnak három sikergyógyszere (thalidomid, bortezomib és a lenalidomid) már a mindennapos klinikai alkalmazás része. A közelmúltban még újabb gyógyszerek (pomalidomid, carfilzomib, stb.) léptek be a myeloma ígéretes gyógyszerei körébe, amelyek a korábbi szerek hatástalansága esetén is hatékonyak lehetnek, és kevesebb mellékhatással bírnak. A részben még csak klinikai tanulmányokban hozzáférhető további új hatásmechanizmusú gyógyszerek sora az áhított egyéni, személyre szabott terápia reális jövőképét csillantja fel ezen betegség vonatkozásában. Mindezekkel együtt a myeloma elleni küzdelem máig leghatékonyabb fegyvere a nagydózisú kemoterápiát követő autológ őssejt átültetés. Ezért már a kezelés elkezdésekor el kell döntenünk, hogy a beteg alkalmas-e erre a beavatkozásra, és az indukciós kezelést ezen döntésnek megfelelően kell megválasztanunk. A legutóbbi évekig a 65 év feletti betegeket nem tekintettük az autológ őssejt transzplantáció jelöltjeinek. Jelenleg azonban - jó biológiai állapot esetén és súlyos kísérőbetegségek hiányában ("very fit" vagy "fit" betegek) akár a 70 éves "naptári életkor" sem jelent transzplantációs kontraindikációt.