Terápiarezisztens hypertoniának nevezzük a magasvérnyomás-betegséget, ha a megfelelően alkalmazott nem gyógyszeres módszerekkel és legalább három különböző hatástani csoportba tartozó, adekvát adagban adott vérnyomáscsökkentővel, amelyek közül az egyik vízhajtó - de nem kötelező jelleggel mineralokortikoid receptor-antagonista -, a vérnyomást nem sikerül 140/90 Hgmm alá csökkenteni. Gyakoriságáról nincsenek megbízható adataink, mert az egyes adatgyűjtő helyeken alapul vett meghatározás, a vizsgált népesség és a meghatározott célértékek sem egységesek. Ez magyarázza a 2,9 és 43% közötti ingadozást. Jelentőségét az adja, hogy a betegek között a célszervkárosodások, mint például a balkamra-hypertrophia, retinopathia, krónikus vesebetegség, microalbuminuria, diabetes mellitus, alvási apnoe szindróma stb. gyakorisága és a szív-érrendszeri megbetegedések veszélye 2,5-5-szörösére növekszik. Igy a terápiarezisztens hypertensio fennállása fontos jelzés a kezelőorvosnak arról, hogy idejében kell fokozott terápiás erőfeszítéseket tennie a célvérnyomás elérésére, a szív-érrendszeri kockázat csökkentésére és a szövődmények elkerülésére.