Bevezetés: Vizsgálatunkban a sötéttől való félelem jelenségét serdülőkön és fiatal felnőtteken tanulmányoztuk. A specifikus félelem konceptualizációja érdekében a félelem és szorongás fogalmak tisztázása után a félelem kognitív és interakcionista modelljeit mutatjuk be. Ezt követően a félelem kialakulásában és fennmaradásában szerepet játszó változókat és a fejlődéslélektani összefüggéseket ismertetjük. Célunk a jelenség feltérképezése volt, különös tekintettel a nemi és életkori eltérésekre, illetve a kialakulásában szerepet játszó egyéni különbségekre. Módszerek: Kérdőívcsomagunkat 83 gimnazista (34 nő) és 57 egyetemista (29 nő) töltötte ki. A sötéttől való félelem gyakoriságának mérésére egy saját kidolgozású skálát használtunk, emellett vizsgálati személyeink szövegesen számoltak be a sötéttől való félelmük tartalmáról, eredetéről és az ellene alkalmazott megküzdési stratégiákról. Az egyéni különbségek megragadására a vonásszorongást, a diszfunkcionális attitűdöket és az önértékelést mértük kérdőívekkel. Eredmények: A sötéttől a válaszadók 71%-a - legalább néha - félt. A jelenség nők körében gyakoribb volt. Félelmüket a nők inkább vezették vissza képzeletükre és megküzdésként hajlamosabbak voltak elkerülést, figyelemelterelést és szociális támogatást preferálni, mint a férfiak. Az egyetemisták fokozottabb jelentőséget tulajdonítottak az őket ért negatív információknak, és hajlamosabbak voltak elkerülést alkalmazni, mint a gimnazisták. A félelem tartalmára vonatkozó válaszokban nemi vagy életkori különbség nem volt kimutatható. A sötéttől való félelem kialakulását magyarázó útvonalmodellben a nem közvetlen hatása mellett a diszfunkcionális attitűdök a szorongáson és az önértékelésen keresztül befolyásolták a specifikus félelem gyakoriságát. Következtetések: A sötéttől való félelem a nem-klinikai mintánk jelentős hányadát érintette a gyermekkor elmúltával is. Az eddigi kutatásokat megerősítő és kiegészítő eredmények születtek a nemi és életkori különbségek tekintetében, útvonalmodellünk pedig a félelmek és szorongások kezelésében is hasznos elméleti alapnak bizonyulhat.