A mellékvesekéreg hormonjai fontos szerepet játszanak a szervezet keringési, anyagcsere (szénhidrát, Na-K, víz, fehérje) és a gyulladási folyamat adaptív válaszaiban, hiányuk (a relatív hiányt is ideértve) elsősorban keringési katasztrófát okozhat. Tartós használatukat mégis elsődlegesen gyulladásgátló és immunszupprimáló hatásuk indokolja (COPD, asztma, kötőszöveti-izületi betegségek, IBD, ill. daganatok kezelése). Emellett vannak olyan heveny kórképek, ahol használatuk ma is mindenképpen előnyösnek tűnik (PONV megelőzése, tumorhoz társuló agyödéma csökkentése, COPD/asztma exacerbációja), más esetekben használatuk limitált (pl. szeptikus sokk kezelésében), vagy épp elvetett (traumás gerincvelő károsodás), de vannak olyan területek is, ahol alkalmazásuk bár "szokásos" (pl. anafilaxia), de hatásosságuk nem bizonyított. A mellékvesekéreg hormonokról és mesterséges társ-molekuláikról elmondható, hogy jó fegyverek az aneszteziológus kezében, de e fegyverek kétélűek: akár az egyszeri, akár a tartós alkalmazásuk súlyos mellékhatásokhoz vezethet (hiperglikémia, peptikus fekély és ennek vérzése, Na+- és vízretenció, fertőzésre való hajlam, pszichés eltérések), és vannak olyan területek is, ahol bevett alkalmazásuk változatlanul nem előírás szerinti (pl. epidurális adagolás).