Magyarországon becslések szerint a népesség csaknem 10%-a hallássérült. Jelentős probléma, hogy a jelnyelvet használó betegek jogai csorbulhatnak az egészségügyi ellátás során a kommunikációs akadályok miatt. Kutatásunk célja annak feltárása, hogy a hallássérült betegek milyen kommunikációs problémákkal küzdenek az egészségügyi ellátás során, továbbá rávilágítani az őket ellátó szakdolgozók nehézségeire, igényeire is. A minta alanyai egyszerű nem véletlenszerű módszerrel a Baranya megyei SINOSZ klub tagjai, a PTE Klinikai osztályainak dolgozói és az I. sz. mentőállomás dolgozói közül kerültek ki. A hallássérültek részére készített sajátszerkesztésű kérdőív kérdései kiterjedtek a szociodemográfiai adatokra, az orvoshoz fordulási szokásokra, az egészségügyi ellátással kapcsolatos véleményre, elégedettségre, tapasztalatokra. A szakdolgozók részére készített kérdőív a hallássérültekkel való kommunikációs tapasztalatokra, a kommunikációval kapcsolatos továbbképzés igényére fókuszált. A megkérdezett 120 fő szakdolgozó 66%-a nem tapasztalt nehézséget a hallássérültek ellátása során, a hallássérültek többsége azonban negatívan értékelte a kommunikációt. Mindkét vizsgált csoport támogatja a segédeszközök alkalmazását az ellátás során. A hallássérült páciensek többsége igénybe venne jelnyelvi tolmácsot az ellátás során (95%), a szakdolgozók pedig nagyszázalékban (76%) végeznének jelnyelvi tanfolyamot. Kutatásunk során a szakdolgozók csekély érdeklődést mutattak a vizsgált probléma iránt, melyet a vizsgálatban résztvevő hallássérültek tapasztalatai is megerősítettek. Következtetésünk szerint, az ellátók oktatásába be kell építeni a jelnyelvi képzést és emelni kellene a kommunikációs tanórák számát is. Nemzetközi példák alapján csekély gazdasági befektetéssel és az egészségügyi oktatás b
vítésével megreformálható, javítható a jelnyelvet használók egészségügyi ellátása.