Bevezetés: Egyes veseműtéteknél elkerülhetetlen az arteria renalis leszorítása. Feltételezhető, hogy ilyenkor nemcsak a veseparenchyma károsodik, hanem a leszorított artéria is. Ez - többek között - az ér kontrakcíós-relaxációs képességének romlásában manifesztálódhat. Anyag és módszerek: A szerzők állatkísérleti modellben, keverék kutyákon vizsgálták egyoldali 45 perces arteria renalis leszorítás és az azt követő 60 perces reperfúzió hatását az ér vasomotor funkciójára, továbbá vizsgálták, hogy allopurinol alkalmazása befolyásolja-e a feltételezett funkcionális károsodást. A veseartéria preparatumokon noradrenalinnal prekontrakciót hoztak létre, majd vizsgálták különböző vazodilatátorok és vazokonstriktorok hatását. Eredmények. Megállapították, hogy az iszkémia-reperfúziót követően az acetilkolin (muszkarinreceptor-agonista) által kiváltott, endothelfüggő relaxáció súlyosan sérült, de allopurinol adásával ez gyakorlatilag kivédhető volt. Az adenozinreceptor-érzékenység nem változott szignifikánsan, allopurinol alkalmazása azonban fokozta a PI-purinoceptor érzékenységet. A nitroglicerin, mint exogen NO-donor (endothel-független) által kiváltott relaxáció nem változott. Megbeszélés: Igazolódott az iszkémja-reperfúzió károsító hatása a leszorított veseartériára. A xantinoxidáz-gátló allopu rinol hatékonynak bizonyult az iszkérnia-réperfúziát követő endothelfüggő vaszkuláris károsodások kivédésében.