A szerzők az endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia során kialakult szövődmények közül a viszonylag ritkán előforduló perforációkról (0,3-1%) számolnak be. Ezen szövődmények három fő típusát ismertetik keletkezési mechanizmustól és lokalizációtól függően. Az irodalom áttekintésével megállapítják, hogy leggyakoribb a periampullaris perforációk előfordulása és ritkább a peritonealis típusúaké. Az előbbiek döntő többségükben konzervatív terápia mellett gyógyulnak, míg utóbbiak esetében általában műtét szükséges. Felhívják a figyelmet a gyors diagnózis fontos prognosztikai szerepére, és arra is, hogy amennyiben alarmírozó tünetek lépnek fel (peritonealis izgalmi jelek, szeptikus tünetek), sebészeti konzílium, ellátás javasolt. Áttekintik az ismert, szövődményre hajlamosító tényezőket (például műtét utáni állapotok, tűkés-papillotomia, intramuralis kontrasztanyag adása, elhúzódó vizsgálat), amelyeknél eleve fokozott körültekintéssel kell a vizsgálatot elvégezni. Saját betegeik négy ezrelékében (10/2400) következett be perforáció, amelyből 9 periampullaris volt, egy pedig üreges szervi perforáció. Hat esetben történt műtét, halálos szövődmény nem volt. A szerzők megállapítják, hogy az egyénre szabott terápia alkalmazásával a perforációk halálozási aránya a korábbi 30-40%-ról jelentősen csökkenthető.