Alapvető emberi attitűd a folytonosság vágya, ezért eredetünk, múltunk jelenbe és elképzelt jövőbe futó történésfolyama létünket képezi le tudatunkban, ennek verbális megjelenítése, így identitásunk kifejeződése. Emellett ez a narráció maga is - megjelenő formájában és kísérő affektív környezetével - nem csak felidéző, hanem identitás-alakító folyamat (self-making narrative, Bruner). Életünk ebben a vetületben egy megszakítás nélküli monológ (Polkinghorne), mely az embert némileg kiemeli materiális valójából. "Elmondani történeteinket azt jelenti, mint átlépni a személyest, belépni a megszenteltek birodalmába" (Atkinson).