Megfigyeléseim szerint egyes fiatal, felnőtt férfiak az eriksoni identitás versus szerepdúzió pszichoszociális fejlődési krízisére pszichózissal reagálnak. A keresztmetszeti kép - a klinikai tünetek alapján - a szkizofreniform pszichózis kategóriájába tartozik, az áttétel-viszontáttétel azonban eltérő a szkizofréniában szenvedő páciensekéhez képest. Az akut fázist követő, évekig tartó pszichoterápia és utánkövetés alapján ezek a pszichotikus időszakok a fejlődés, az identitáskeresés szolgálatába állíthatóak, hosszabb távon ezek a férfiak végül tünet- és gyógyszermentesen élik az életüket. Fejlődésüket azonban sajátos családi szerepreláció nehezíti: az apák gyengék, fizikailag vagy érzelmileg távol vannak, így a velük való - a férfi identitás kialakulásához elengedhetetlen - harc lehetetlenné, értelmetlenné válik. Esetükben a pszichózis, a beavatási rítusokhoz hasonlóan, liminális fázisként értelmezhető, ahol a régi identitás megszűnik, új még nem alakul ki, s a mindennapok tér-idő relációjától távol lehetővé válik a normák megkérdőjeleződése. A reintegrációhoz azonban a közösség támogatása elengedhetetlen. Ezekben az esetekben a terapeuta gyakran a közösség egyszemélyes képviselete, a vele való kapcsolat és terápiás munka a visszatérés záloga.