Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben a neurológiai képalkotás nagyot fejlődött. A koponya-CT napi rutinná vált, és a modern készülékek azonnal diagnosztizálják a parenchymás állományvérzést. Elődeink csupán az anamnézisre, a neurológiai vizsgálatra, a percutan angiográfiára és a liquorvételre támaszkodhattak annak eldöntésekor, hogy ischaemiával vagy liquortérbe nem törő állományvérzéssel állnak-e szemben. Diagnosztikus próbálkozásaik megbízhatóságát viszont az általános és cerebrális bonclelettel ellenőrizhették. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre kerestek választ, hogy a liquorvizsgálat alapján milyen biztonsággal különíthető el az agyállományi vérzés és lágyulás. Módszer: A retrospektív vizsgálatot 200 akut stroke-betegen végezték, akiknél nemcsak felvételi liquorvétel, hanem később agyboncolás is történt. Eredmények: Ha a felvételi liquor véres vagy xanthochrom volt, a pozitív prediktív érték (a boncolás valóban vérzést vagy vérzéses lágyulást igazolt) 87,5%, míg a víztiszta liquor pozitív prediktív értéke (a boncolás valóban lágyulást igazolt) 90,7% volt. Az agyboncolás során liquortérbe nem törő állományvérzésnek bizonyuló, de felvételkor víztiszta liquorú betegekben a liquor fehérjetartalma magasabb volt a lágyult csoporthoz képest, de a különbség nem volt szignifikáns (p = 0,09). Következtetések: Az eredmények igazolják a klinikopatológiai vizsgálatok fontosságát. A szerzők munkájukat tisztelgésnek szánják azon elődök előtt, akik sokat tettek a magyar és ezen belül a debreceni neuropatológia fejlődéséért. Idén emlékezünk Sántha Kálmán születésének 110. és halálának 60. évfordulójára, Molnár László professzor pedig 2013-ban lenne 90 éves.