A fogyatékkal élők életminősége fontos kérdés ma hazánkban. Nem csak azért, mert Európa Uniós ajánlás fogalmazza meg az esélyegyenlőség jegyében az egyenlő bánásmód elvét (Eurobarometer 2003) és a hazai ellátás is igyekszik saját határai mellett ezt követni. A törekvések mellett mégis nehezen és lassan történik változás. A magyar bentlakásos intézetekben a terápiás ellátások, szabadidős lehetőségek főként a passzív tevékenységeket foglalják magukba. A Dél-Dunántúl intézeteiben, 2011-ben végzett kutatásunk is ezt támasztja alá, azaz a felnőtt fogyatékossággal élők számára kínált programok 80%-a az inaktív tevékenységre építenek. Meglepő eredményül szolgált, hogy a Dél-Dunántúlon vizsgált 24 intézményben (3746 fő) a működő rekreációs tevékenységeket az esetek 87%-ában kizárólag intézményen kívül tudják megvalósítani. Az élményt is kínáló, aktivitásra építő terápiák és foglalkozások alig jelennek meg a kínálati palettán. Egy korábban végzett intervenciós terápiás mozgásfejlesztő programunkon (2009) már tapasztaltuk az aktív élményterápia sikerét és eredményességét. A program célja volt egy olyan mozgásterápia létrehozása a vizsgált intézményben, mely a zene és a tánc eszközeivel a mozgásképességek fejlesztésére koncentrál, valamint ezzel egyidejűleg hatást gyakorol a kommunikációs és szociális képességekre is. A vizsgálatot kis elemszámban, autisták körében végeztük 2 hónapon keresztül, mely a kis elemszám ellenére is szembetűnő pozitív eredményeket hozott. A vizsgálati eredmények bemutatása során szeretnénk a figyelmet felhívni arra, hogy a fogyatékkal élők számára mennyire fontos lenne az élmény szintű aktív terápiás és egyben rekreatív rendszeres bevezetése.