Párhuzamot vonva az anya-gyerek és a terapeuta-paciens kapcsolat között, a kapcsolat szerepét vizsgálom a beszéd fejlődésében, illetve a beszéd szerepét a terápiás kapcsolat fejlődésében. Azt járom körül, hogy lélektani szempontból milyen preverbális feltételek szükségesek a beszédfejlődés megindulásához, illetve annak a terápiában történő "újratanulásához" és hogy mindez milyen lélektani térben jöhet létre. Milyen az a kapcsolat - legyen szó akár anya-gyerek kapcsolatról, akár korrektív emocionális élményen alapuló terápiás kapcsolatról, melyben a gyerek megszólal és melyben verbális és nonverbális kommunikációjával interszubjektív cserét valósít meg? Úgy gondolom, hogy a nyelvhasználat megjelenésének kedvező érzékeny "gondozói viselkedés" alapját képező attitűd megfelel az elég jó anya és az elég jó terapeuta ismérveinek. A kapcsolatnak ily módon fontos szerepe van a beszéd megindulásában. Ugyanakkor a (verbális) terápiás attitűd is jelentős tényező a kapcsolat fejlődésében. A terápiás térben e két folyamat nemcsak külön-külön jelenik meg, hanem együtt, egymással kölcsönhatásban is zajlik. A szelektív mutista gyerekekkel végzett terápia folyamatát megkísérlem szakaszokra bontani, melyben a terapeuta viszontáttételi érzései és a gyermek "verbális kísérése"; illetve ezek változásai szolgálta ják a vezérfonalat. Az áttételi-viszontáttételi folyamatokat nem elsősorban az egyedi folyamatokszintjén elemzem, hanem az általánosat próbálom megragadni. Elgondolásaimat pszicho-analitikus elméleti keretben mutatom be és esetvignettákkal illusztrálom.