Buda Béla rendkívül gazdag életművének egy újabb szakaszát az empátia fogalmával lehetne fémjelezni. Az empátia, mint terápiás hatótényező jelentéséről és jelentőségéről szóló írásaival számottevően hozzájárult a fogalom elterjedéséhez a magyar pszichoterápiás gyakorlatban. Ez az írás, mely 1986-ban jelent meg, bemutatja azt a tudományos, terápiás közeget, melyből Moreno elmélete kiforrott. Moreno új paradigmájának kulcsa az önfeltárás fontossága, mely azonban - ellentétben a pszichoanalízissel nem a szavak "szerkesztett", kimunkált szintjén, hanem akcióban jelenik meg, amely egyrészt ismétlése és sűrítése valaminek, másrészt pedig lehetőség a spontaneitás s a kreatív új megoldási módok megjelenítésére. A Moreno féle paradigma egyik legfontosabb eleme, hogy a pszichodramatikus helyzet társas helyzet, interakciós tér. A szó katarzisa helyett az akció katarzisát ajánlotta, melynek új eleme az interakciós tisztázódás indulat-levezető ereje, melyre különösen a szerepcserék teremtenek lehetőséget. Ezen szerepcserék nyomán a másik helyzete élményszerűvé, megérthetővé válik, ez az empátia a pszichoterápiás kontextusban - kissé korlátozottabb értelemben használta tehát a fogalmat, mint az később elterjedt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a terápiás sikerhez elengedhetetlen az empátia előrehaladása, mely fokozza a belátást, segíti a személyiségváltozást. A pszichodráma másik kulcsfogalma a találkozás, melyet dramatikusan hoz létre azzal, hogy a személyiség mintegy belép a másik lényébe, magára veszi annak szerepét. A találkozás fogalmának kiterjesztése a pszichodrámán túlmutató terápiás fogalommá vált.