A vér tejsavszintjének terhelést követő meghatározása az edzés-hatékonyság vizsgálatának megszokott formája, terhelést követő csökkenési üteme pedig információt ad a személy edzettségi állapotáról. A nyálból történő vizsgálatok egyre népszerűbbek, a teljesítménydiagnosztikában kiemelten fontos terület a nyál összetételének mérése terhelés hatására. A különböző típusú edzések során kialakuló nyál tejsavszint változásával már több kutatócsoport foglalkozott, azonban az edzést követő időszakról kevés információval rendelkezünk. Vizsgálatunk célja volt összehasonlítani egy maximális terhelést megelőzően és azt követően a nyál tejsavszintek időbeli változását három különböző edzettségi szintű csoportban, vizsgálni a vér- és nyálminták tejsavszintjében tapasztalható korrelációt az egyes csoportokban, s ezen értékek és alapélettani paraméterek összefüggéseit tanulmányozni. A vizsgálati személyek (n=24) egészséges fiatal egyetemisták voltak, a mintát 3 csoportra osztottuk az alanyok sportolási szokásai alapján (élsportolók, sportolók, kontrollok). Szomatometriai, testösszetételi és alapélettani paraméterek felmérését követően a résztvevők egy maximális futószalagos terhelést (Astrand protokoll) hajtottak végre. Vér- és nyálmintákat gyűjtöttünk a terhelést megelőzően, továbbá az azt követő 1., 4., 8., 15. és 20. percben. Maximális terhelést követően a nyál tejsavszint görbéjében két csúcspontot tapasztaltunk a rekreációs szinten sportoló személyeknél is az élsportolókhoz hasonlóan, s korábbi adatainkkal megegyezően. Számos az edzettséggel összefüggésbe hozható paraméter (terhelés időtartama, maximális pulzusszám, pulzusmegnyugvás, vitálkapacitás, testösszetétel) esetében találtunk szignifikáns különbséget a csoportok között, mely paraméterek korrelálnak a terhelést követően regisztrált vér - és nyálminták tejsavszintjeivel. Mindhárom csoport esetében szignifikáns korrelációt találtunk a vér és a nyál tejsavszintjei között, ez a kapcsolat a kontroll alanyok esetében a leggyengébb. A nyál tejsavszintje jól tükrözi a terhelést követő időszak vegetatív változásait, így jó markere lehet az állóképesség becslésének.