A világ fejlett országaiban az 1970-es évektől az egészségügyi technológiák robbanásszerű fejlődése és sokszínűvé válása, a modern jogszemlélet, valamint az egyén és az egészségügyi ellátók szerepének és felelősségének átértelmezése, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során felmerülő konfliktusok és viták számának nagyságrendi növekedését vonták maguk után. A vitarendezés a közelmúltig a harmadik hatalmi ágként meghatározott igazságszolgáltatás keretei között történt meg. Az egészségügyi ellátáshoz köthető peres ügyek száma, valamint az elbíráláshoz szükséges rendkívül speciális tudás (hiánya) szétfeszíti a hagyományos eljárásrend kereteit, hatalmas terhet ró a bírói rendszerre, és költségeit tekintve - a társadalomra is. Az alternatív vitarendezési eljárások (Alternative Dispute Resolution - ADR) jelentős előzményekkel rendelkeznek a fejlett országok társadalmi életének egyéb területein, és ott hatásos eszköznek bizonyultak, ezért az egészségügyi ellátáshoz kötődő viták rendezésében is szerepet kaptak. Hazánkban, Európában elsőként született törvény az egészségügyben alkalmazható alternatív vitarendezés kereteiről, melyet a jogalkotó közvetítői eljárásként nevesített. Jelen közleményben megvizsgáljuk a közvetítői eljárás közel két évtizedes történetét, eredményességét, az e mögött húzódó okokat, és felvázoljuk egy olyan betegpanasz kezelési rendszer kereteit, amelybe szervesen illeszthető az ADR eszköze, és amely teljesíti és támogatja az egészségpolitikai célkitűzésekben rögzített elveket: hozzáférhető, méltányos és megvalósítható. A keretrendszer kialakítása és működtetése jelentősen segítené a felállítás alatt álló Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) küldetésének beteljesítését is.