Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy az LDL-koleszterinszint csökkentése szignifikáns javulást eredményez a kardiovaszkuláris mortalitásban és morbiditásban. Bár az LDL-koleszterin értéknél nem létezik küszöbérték az elért kardiovaszkuláris haszon tekintetében, mégis - számos tanulmány alapján - nem sikerül sokszor elérni a klinikai célértékeket sem a betegek egy jelentős részénél. Ennek elérése céljából indított intenzív, magasabb dózisú statinterápia mellett számos vizsgálatban megfigyelték az inzulinrezisztencia fokozódását, valamint a 2-es típusú diabetes mellitus előfordulásának növekedését, mint kardiovaszkuláris rizikófaktort. További vizsgálatok ebből a szempontból különbséget találtak a vizsgált populációban, azaz az idősebbeknél fokozott rizikót a diabétesz kialakulására, valamint a statinok fajtái között, mégis, az elért kardiovaszkuláris haszon többet jelent ezzel és egyéb mellékhatással szemben. Ezetimibbel történt kombinációs terápia során több betegnél sikerült elérni a célértéket, mint a statin dózisának emelésével, valamint más kombinációs terápiánál nem észleltek előnyt diabéteszes betegek körében fenofibráttal vagy niacin terápiával kombinálva. Az ATP-III korábbi ajánlása szerint a non-HDL-C-szint másodlagos célérték 2,3 mmol/l trigliceridszint felett, viszont hosszabb távú tanulmányok szerint a non-HDL-C pontosabb prediktív faktor a kardiovaszkuláris rizikót illetően, mint a jelenleg elsődleges célértékként kezelt LDL-C-szint. A kardiovaszkuláris mortalitás és morbiditás szempontjából szintén veszélyeztetett populáció a krónikus veseelégtelenek csoportja, akiknél a lipidcsökkentő kezelést mihamarabb el kell kezdeni a kardiovaszkuláris rizikó mielőbbi csökkentése miatt.