Észak-Magyarország Ózdi Kistérségében élő 536 (332 férfi és 204 nő), túlnyomó többségében 3 vagy több mint 3 éve munkanélküli (köztük jelentős számban ún. második generációs munkanélküli) személy szociodemográfiai jellemzőit, életmódját (dohányzás, alkoholfogyasztás, táplálkozás), személyi higiénés szokásait, egészségi állapotát és munkavégzésre való orvosi alkalmasságát elemezték. Vizsgálataikat kérdőíves kikérdezéses módszerrel, valamint foglalkozás-egészségügyi szakorvosi vizsgálattal a pénzügyi-gazdasági világválság előtti években (2004 és 2006 között) végezték. További 450 fő (290 férfi, 160 nő) munkanélküli esetében kizárólag munkakörre való alkalmasságát elemezték. Korábbi hipotézisük igazolása végett - miszerint a munkanélküliség önmagában is direkt egészségkárosító hatású - kísérletet tettek a szegénységgel, illetve a munkanélküliséggel összefüggésben levő/ezekhez társuló egészségkárosodások megkülönböztetésére is. Ezért összehasonlították - munkacsoportjuknak a 2000-s évek első felében hasonló módszerekkel vizsgált - egy más környezetben (a fővárosban) élő munkanélküli, továbbá egy a munkanélküliekhez csaknem hasonló szegénységben élő, de foglalkoztatottnak minősített, valamint egy kevés társadalmi kapcsolatot tartó, apró településen élő lakossági csoport közegészségügyi helyzetének, egészségi állapotának, életmódjának jellemzőit. Megállapították: a vizsgált népesség túlnyomó többsége munkanélkülivé válását megelőzően szakképzett vagy szakképzettséget nem igénylő fizikai munkás volt. Az életkor előrehaladásával jelentősen megnő közöttük a tartósan munkanélküliek aránya. Szociális helyzetük szerint az ország legkisebb jövedelmű/legszegényebb népessége közé tartoznak. Orvosi munkaköri alkalmassági vizsgálatok szerint mind a férfiak, mind a nők között megnő a "munkaköre ellátására alkalmatlannak" minősítettek aránya; a férfiak esetében az alkalmatlannak bizonyulók aránya a munkanélküliség időtartamának növekedésével szignifikánsan megnő. Az alkalmatlanság okai szív-érrendszeri, anyagcsere (diabetes), légzőrendszeri és mozgásszervi megbetegedések mellett a distressz (és következményei) voltak. A vizsgált munkanélküliek jelentős részének lelki egészségi állapota aggályos: 41%-uk kimerültnek, depressziósnak érzi magát, 22%-uknak "nincs kedve semmihez". A depresszió érzés gyakorisága az életkor előrehaladásával mind a férfi, mind a nő munkanélküliek között megnő. Többségük (férfiak 77%-a, nők 80%-a) dohányzik, és a férfiak 39%-a, a nők 70%-a 20 cigarettánál többet szív naponta. A férfiak 11 %-a, a nők 30%-a vallja magát nagyivónak; a nők aránya jelentősen meghaladja az országos átlagot. A megkérdezetteknek csak 69%-a étkezik naponta háromszor, fele heti 3-4 alkalommal fogyaszt húskészítményt, tejtermék és zöldség csak egyharmaduk, gyümölcs csak egyötödük étkezésében szerepel naponta. A megkérdezettek 62%-a szinte soha nem volt "szabadságon" (üdülni, nyaralni). Mindössze a férfiak 2%-a, a nők 5%-a vallja egészségi állapotát rossznak, többségük fizikai, valamint lelki teljesítőképességét kitűnőnek, jónak, megfelelőnek minősíti, és úgy érzi, hogy a problémákat kész megoldani. Ezekkel a kérdőíves-kikérdezéses módszerrel nyert adatokkal az orvosi vizsgálat eredményei nincsenek szinkronban. A kérdőíves-kikérdezéses módszerben rejlő szubjektív elemek és a foglalkoztatást elnyerni kívánó munkanélküliek célzott motiváltsága magyarázhatja a különbséget. Az Ózdi Kistérség munkanélkülijei ~50%-ának személyi higiénés szokásai (pl. tisztálkodás, fogápolás, fehérneműváltás) kifogásolhatók. Egészségi állapotukat meghatározó, önmaguktól függő tényezőit (megelőzés betartása, egészséges életmód, családtervezés jelentősége) nem kezelik kielégítő felelősséggel. Ezzel - feltételezetten a prevenció jelentőségének nem kielégítő ismerete miatt - nincs összhangban, hogy az orvos-beteg találkozások gyakorisága, igénybevétele az összehasonlított csoportokhoz viszonyítva nagy; szűrővizsgálatokon (rák-, hipertónia-, tbc-szűrés) való részvételük (70-90 %