A disszociatív identitászavar etiológiája kapcsán két fontos háttértényező emelkedik ki, amelyik meghatározza a pszichoterápiás beavatkozás módját is. Az egyik a korai, súlyos, hosszantartó traumatikus élmények központi szerepe a kialakulásban, a másik pedig ezzel összefüggésben az önhipnotikus eredet, amely a traumatikus élményektől való menekvés egyik lehetséges útja. A trauma hatása alatt a disszociáció adaptívnak tekinthető, hiszen ezáltal képes az egyén tovább funkcionálni, de patológiás is, hiszen az integráció hiányában a trauma nem dolgozható fel. A fentiek fényében nem meglepő, hogy a módosult tudatállapotban végzett pszichoterápiák bizonyultak a leghatékonyabbnak, mégpedig azok, amelyek a trauma feldolgozására is alkalmasak. További érvként szól a módosult tudatállapotban végzett pszichoterápia mellett az a tény, hogy a disszociatív identitászavarban szenvedőknek minden klinikai populáció közül a legmagasabb a hipnabilitása. A tanulmányban röviden szeretnék kitérni a katatím imaginatív pszichoterápia és az én-állapot terápia alkalmazásának előnyeiről, melyek jól ismertek hazánkban is. Kicsit részletesebben ismertetném a Fraser által kifejlesztett " disszociatív asztal technikát", amelynek legfőbb előnye, hogy olyan módszerkombináció, amelyet kifejezetten a disszociatív identitászavar kezelésére dolgoztak ki.