A mangán (Mn) kis mennyiségben létfontosságú nyomelem, de nagyobb dózisú expozíció esetén neurotoxikus hatású lehet. A foglalkozási és környezeti eredetű Mn-expozícióban az inhalációs beviteli mód a legjelentősebb, bár a lakosság perorális úton is exponálódhat. Az inhalációs expozíció esetében fontos paraméter a részecskék mérete, ugyanis a légszennyezés számottevő részét a szubmikron tartomány képviseli, ahol a részecskék élettani hatása jelentősen eltérhet a nagyobb partikulumokétól. Jelen közleményben az elmúlt 2-3 év - főként nanopor állapotú Mn-nal végzett - kísérleteinek eredményei kerültek összegzésre. Az 1., 2. és 3. kísérletben a Mn szomatoszenzoros kettős kiváltott potenciálokra gyakorolt hatását vizsgáltuk, akut egyszeri, szubakut perorális, illetve intratracheális kezelést követően, mely vizsgálat igen érzékenynek bizonyult. A 4. kísérletben a foglalkozási expozíció még pontosabb modellezésére a Mn-t nanopartikuláris formában, intratracheálisan instillálva adagoltuk, aminek következtében hipomotilitást, megnyúlt latenciaidőt és lecsökkent vezetési sebességet tapasztaltunk. Az 5. kísérletben a különböző fizikokémiai formában bevitt Mn (oldott/nanopartikuláris) közül a nanoméretű Mn-nal kezelt csoportokban jóval erőteljesebb elváltozásokat tapasztaltunk. A kombinációs kezelés, irányát és nagyságát tekintve, az oldott és a nanoszemcsés Mn effektusa között helyezkedett el, míg a Mn-SOD génexpresszióját a kombinációs bevitel csökkentette le a legnagyobb mértékben. A 6. kísérletben komplex - lakossági és foglalkozási - expozíciót modelleztünk úgy, hogy figyelembe vettük az expozíció módját és a jellemző szemcseméretet. Összességében az oldott formájú Mn-nal történt orális expozíció után az intratracheálisan bevitt nanoszemcsés Mn-nak a dózishoz képest aránytalanul erőteljes hatása volt, más szóval kisebb összdózis ugyanolyan hatást váltott ki, ami megmutatkozott a testtömegváltozásban, és a kérgi és perifériás kiváltott válaszokban is. Az utolsó kísérlet során azt vizsgáltuk, hogy az intratracheális Mn kezelés által kiváltott oxidatív stresszt képes-e kivédeni a per os bevitt antioxidáns. A Mn neurotoxicitását a vizsgált antioxidánsok közül (kurkumin, rutin, aszkorbinsav) kifejezettebben csak a rutin volt képes ellensúlyozni. Kísérleteinkben sikerült modellezni a Mn okozta neurotoxicitást, a lakossági és foglakozási expozíciót. A kombinált kezelés alkalmasnak bizonyult a komplex emberi expozíció modellezésére. Kezelési protokolljaink alkalmasak az antioxidánsok tesztelésére is. Végezetül a bevitt Mn dózis erőteljesebb korrelációt mutatott a szöveti fémszintekkel és a neuro-funkcionális paraméterekkel, mint a vér Mn szintjével, ami potenciális biomarkerek kidolgozását teszi lehetővé a jövőben.