A dolgozatban azokat a nehézségeket elemzem, melyek akkor állnak elő, ha egy család tagjai különböző pszichológusokhoz járnak. Ilyenkor több pszichológus dolgozik egy családon. Olyan ez - a sebészetből vett hasonlattal élve - mintha több sebész egyidejűleg operálná egy személy különböző szerveit. Egy másik szempontot is hangsúlyoznék: amikor egyéni pszichoterápiát végzünk, akkor is egy családdal állunk kapcsolatban, mert ilyenkor belépünk a páciens családjának lélektani terébe. Az egyén változásai az egész családot fogják érinteni, ezért fel kell mérnünk a család állapotát és a tágabb kontextust, amiben élnek. Amikor csupán egy személyt kezelünk az ő nézőpontjából látunk rá családjára, és nem tudhatjuk, a többiek nem látnak-e betolakodónak minket. A család lélektani határának tiszteletben tartását jelenti, ha a kliens partnerét is meghallgatjuk, és belátást engedünk számára a terápia történéseibe. Pszichoterápiás magánpraxisomból egy háromgyermekes család esetét mutatom be, akikkel a terápia indulásakor négy pszichológus foglalkozott, akik felé problémájuk más-más "arcát" mutatták Amikor egy kézbe került pszichoterápiájuk, feltárult az a tágabb szociális kontextus, amelyben értelmezhetővé vált a feleség, (aki kliensként nálam megjelent) és a család aktuális, kritikus problémája, ugyanis egy olyan lelki kommunához tartoztak, ahol lelki ártalmakat szenvedtek. A pár házassági krízisének kezelését eklektikusan megközelítve és alkalmazkodva aktuális igényeikhez - módszerkombinációkra kényszerültem. Krízis-intervenciót, mediációs lépéseket, párterápiás megközelítést vegyítettem egyéni órákkal, szükség esetén nevelési tanácsadással. Olyan folyamatot kellett moderálnom, amely nagymértékben függött attól a baráti családokból alakult közösségtől, amiben a pár elveszítette lelki autonómiáját, és ami a jelenben, a terápia ideje alatt is hatott rájuk.