A rendszeres alkoholfogyasztás szerepe a betegségek kialakulásában ismert. Célkitűzés: A szerző egyrészt a kerületi pulmonológiai szakrendelésen megjelenő betegek, illetve három háziorvosi praxisban a rendelésen megjelenők között vizsgálta az alkoholprobléma előfordulási gyakoriságát, másrészt ugyanezen kerület egészségügyi szolgálatánál dolgozó, illetve az adott kerületben praktizáló háziorvosok körében az orvosok egészségi állapotát, szokásait, addikciós problémáit, betegellátó attitűdjüket és kémiai szerfüggőségekről alkotott véleményüket mérte fel. Módszerek: A betegek körében az alkoholprobléma előfordulási gyakoriságát az ABBÉ-teszt segítségével vizsgálta, míg az orvosok körében végzett vizsgálathoz kérdőívet szerkesztett. Eredmények: A betegek válaszadási hajlandósága a szakrendelőben 60,18%, míg a három háziorvosi praxisban 32,98% volt. A szakrendelésen megjelenő betegek közül a tesztet kitöltők 6,02%-a, míg a háziorvosoknál megjelent és tesztet kitöltő betegek 4,82%-a esetében további vizsgálatok lettek volna szükségesek annak eldöntéséhez, hogy az alkoholprobléma fennáll-e vagy sem. A tesztet kitöltők 9,77%-a, illetve 11,67%-a minősült súlyos alkoholproblémás (alkoholfüggő) betegnek a szakrendelésen, illetve a háziorvosi praxisokban megjelent és tesztet kitöltők közül. A válaszadási hajlandóság az orvosok körében végzett vizsgálat esetében 41,28% volt. Az orvosok, állításuk szerint, nem csupán rákérdeznek a páciens szerproblémáira, hanem szakorvoshoz is irányítják őket. Ennek a tapasztalat ellentmondani látszik. Ugyanakkor döntő részük krónikus betegségnek tartja a kémiai szerproblémát, noha azért jelen van, különösen a háziorvosok körében, a kérdés morális alapon történő megítélése is. Ha lehetősége lenne arra, hogy válasszon, kit kezel, alkohol- vagy drogproblémás beteget, akkor a többség az előbbi csoportba tartozó betegeket kezelné. Az ABBÉ-teszt alapján három háziorvosnál a teszt egyértelműen pozitív volt az alkoholprobléma tekintetében, míg a szakorvosoknál egy esetben sem. Az orvosok közül szinte mindegyik kávézik, de többségük nem dohányzik. Mivel az orvosok suicid kockázata nagyobb, mint az átlagpopulációé, az öngyilkossággal kapcsolatban is tett fel a szerző kérdéseket. A mintában három orvosnak volt korábban suicid kísérlete és tizenegynek voltak suicid gondolatai. Miközben az orvosok jelentős része elégedett testi-lelki kondíciójával, többüknek van súlyos betegsége, és többeket kezelnek depresszió miatt. Ugyanakkor az orvosok jelentős része elégedetlen az anyagi és szakmai elismertségével, és véleményük szerint a szakmai tudás nem elsődleges szempont egy előléptetésnél. Következtetések: Bár a válaszadók relatíve alacsony száma nem tette lehetővé az egyes tényezők közötti összefüggések elemzését, a vizsgálat mégis alkalmas volt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet az orvosok suicidium és addiktológiai betegségek tekintetében észlelhető veszélyeztetettségére. A szerző javaslatot tesz a veszélyeztetett csoportok számára gyorsan elérhető, megfelelő diszkréciót biztosító, de ugyanakkor hatékony pszichiátriai-addiktológiai ellátásra, illetve a pszichiátriai területen dolgozók mentális egészségének karbantartása végett külső csoportvezető által vezetett személyzeti csoportfoglalkozásokra. Mindemellett világossá kell tenni az elvárásokat és az előmenetel feltételeit! A vizsgálat, illetve a szakirodalom adatai alapján a szerző a háziorvosi praxisban, a pulmonológiai, illetve gasztroenterológiai szakrendeléseken megforduló betegek rendszeres addiktológiai tesztszűrésére tesz javaslatot.