A dolgozat áttekinti a folyadékterek perinatális átrendeződésének hagyományos elméletét, különös tekintettel a korai posztnatális életben bekövetkező fiziológiás dehidrációra. Ez utóbbi az extracelluláris folyadéktér (ECF) izotóniás kontrakciója, az újszülött sikeres adaptációjának feltétele. Elméleti szempontból jelentős, hogy az ECF csökkenése döntően az intersticiumot terheli, a keringő plazma volumene sokáig megtartott. A plazma/intersticium közötti disszociáció hátterében felvetették egy intracelluláris folyadék rezervoár szerepét, amely a fiziológiás dehidráció során biztosítja a plazmavolumen állandóságát. H+-NMR spektroszkópiás vizsgálataink igazolták a különböző mobilitású szöveti vízfrakciók (fizikai vízterek) átrendeződésének jelentőségét, amennyiben a szöveti makromolekulákhoz kötött vízfrakciók jelentik azt a folyadékkészletet, amelyből víz szabadítható fel a volumenreguláció aktuális igényeinek kielégítésére. A koncepcióval összhangban a közelmúltban írták le az intersticium nátriumtartalmának önálló szabályozását, amelynek lényege, hogy a szöveti nátrium egy része ozmotikusan inaktív formában az intersticiális glükozamin-oglikánokhoz kötötten található, amelyből makrofág aktiválás - VEGF-C szintézis - limfangiogenezis útján nátrium mobilizálható és a keringésbe drenálható. A szabályozó rendszer elégtelen működése esetén az intersticiális volumen- és nátriumszint-csökkenés késik és volumenexpanzióval járó újszülöttkori kórképek alakulhatnak ki.