A disszociáció az identitás, a memória, a percepció és a tudat dezintegrációjaként írható le. A disszociáció dimenzionális szemléletének értelmében a disszociatív jelenségek egy kontinuum mentén helyezhetőek el, melynek egyik végén a normális vagy hétköznapi, másik végén pedig a patológiás disszociáció található. Empirikus kutatások és klinikai tapasztalatok alátámasztják, hogy a disszociáció elsősorban a traumával szembeni védekezésként fordul elő, és lehetővé teszi az egyén számára annak az illúziónak a fenntartását, hogy pszichológiailag uralja a helyzetet, miközben a teste feletti kontroll más kezében van. A disszociáció előfordulhat komplex mentális zavarok tüneteként, és jelen van az önálló kórformaként számon tartott disszociatív zavarokban is. A cikk áttekinti a disszociáció mérésének lehetőségeit és konceptualizálásának problémáit, valamint felvázolja a disszociatív tünetek osztályzásának egy újabb lehetőségét, ami a szomatoform tüneteket is a disszociáció jelenségköréhez sorolja. Végezetül bemutatja a disszociáció kognitív modelljeit és a nemrég napvilágot látott strukturális disszociáció elmélet főbb jellemzőit.