Cél: A Szent László kórházban 2001-2006 között gondozott emésztőrendszeri rákbetegek életminőségének vizsgálata. Középpontban a betegségélmény hosszú távú hatása, az életminőség és az érzelmi egészség, valamint az élet értelmességét biztosító faktorok vizsgálata állt. Módszerek: A 2010-ben kiküldött 240 kérdőívből 64 kérdőív érkezett vissza (visszautasítási ráta: 72,3%), ebből 40 volt értékelhető. A válaszadók (33% férfi) átlagéletkora 66,9+-8,3 év volt. A mérőeszközök a következők voltak: 1.) betegségélményre vonatkozó ad hoc kérdések; 2.) Kórházi Szorongás és Depresszió Skála (HADS; betegség alatt retrospektíven és aktuálisan); 3.) WHO Jóllét Kérdőív (WBI-5); 4.) életminőség általános értékelése 7 fokú Likert-skálán (betegség alatt retrospektíven és aktuálisan); 5.) Élet Személyes Értelme Kérdőív (PMP). Eredmények: A válaszadók életminőségüket szignifikánsan (p<0,001) jobbnak tartották a jelenben a betegségállapothoz képest. A szorongás, depresszió átlagértékei szignifikánsan (rendre: p<0,001 és p=0,009) alacsonyabbak voltak a betegség alatti retrospektív módon felmért értékekhez képest. Az élet értelmes megéléséhez leginkább az önelfogadás, a személyes kapcsolatok jó minősége, a teljesítményre való alkalmasság járult hozzá. A betegség hatására a válaszadók türelmesebb, elfogadóbb, egészségtudatosabb személyként tekintettek magukra. Következtetések: A mintában szereplő betegek életminősége a kezelések befejezése után 4-9 évvel a szubjektív megélés szerit jó színvonalú, alacsony szintű depresszió és szorongás jellemzi. A betegségélmény pozitív változásokat hoz a személyes működésben, az élethez, környezethez való viszonyban. Ennek ellenére a rákbetegség árnyéka, visszatérésének fenyegetése folyamatosan jelen van életükben.