A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) = 25-30 ttkg/m2)] és az elhízás (BMI >=30 ttkg/m2) tömeges méreteket ölt, nemcsak a fejlett, hanem a fejlődő országokban is. A testsúlyfelesleg önmagában vesebetegség kialakulásának fokozott lehetőségével és rosszabb életkilátások kockázatával jár. A hemodialízis kezelésben (HD) részesülő, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek kétharmada meghal a terápia kezdetét követő öt éven belül. Annak ellenére, hogy a transzplantációra váró dializált betegeknek kevesebb a komorbid tényezőjük, a halálozás még mindig magas, miközben a szervdonációig évek telhetnek el. A HD-betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett "elhízásparadoxon" fennállásáról. Az átlagpopulációtól eltérő módon lényegesen jobbak a magasabb BMI-értékű dializált betegek várható életkilátásai. A túlsúly és az elhízás gyakori probléma a vesetranszplantált betegek és várólistán lévő betegek körében. A legtöbb amerikai transzplantációs centrumban nem tartják várólistán a betegeket 30-35 ttkg/m2-nél nagyobb BMI felett, és javasolják a testsúly csökkentés érdekében gyomorszűkítő sebészeti beavatkozás elvégzését. A vesetranszplantációt megelőző és az azt követően kialakuló elhízás hatásai a graft és a betegek hosszú távú túlélésére nem kellőképpen vizsgálták. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentősebb eredményeket arra fókuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a túléléssel a várólistás dializált és vesetranszplantált betegek csoportjában.