A szerző nem a gyógyító orvos, hanem a tárgyak és eszközök, gyógyászati anyagok szemszögéből elemzi az állati és emberi csontokat, mint nyersanyagokat. Már az őskőkor embere felismerte a csontok kiváló mechanikai és egyéb sajátosságait, s eszközeit, használati tárgyait, művészi alkotásait, de olykor lakóépületét is csontokból készítette. A termelő gazdálkodásra történő áttérés mit sem csökkentette a csontok nyersanyag szerepét, legfeljebb a "nyersanyag" származása változott meg (elsősorban a háziállatok csontjait használták fel), s hamarosan arra is rájöttek, hogy kiváló ragasztó anyagot, az enyvet is szolgáltatja. A csont nyersanyag szerepe a huszadik századig megmaradt, számtalan tárgyat, sporteszközt, ékszert, amulettet, készítettek belőle. A 19-20. században megindult a csontok ipari hasznosítása, csontszén, csontliszt és egyéb formákban. A sebészet fejlődésével egyre nagyobb igény mutatkozott az emberi csonthiányok pótlására, s a múlt század közepén létrejöttek a csontbankok. Ezzel új szerepet kaptak az emberi (és állati) csontok. A szerző röviden áttekinti a készülő csontkonzervek formáit és felhasználásuk módjait. A modern helyreállító kirurgia napjainkban is nélkülözhetetlen alapanyaga a csont.