Az elhízás kezelésének 5 pillére van: a diéta, a magatartás-terápia, a fizikai tréning, a gyógyszeres és a műtéti kezelés. Ezek mindegyike fontos, de nem mindenkinél és nem mindig együtt jönnek szóba. A kezelésben alapvető és nélkülözhetetlen a diéta. Nagyrészt egyetértés van a tekintetben, hogy elsődleges az energia-bevitel csökkentése. Évtizedek óta viták folynak azonban arról, hogy az adott kalóriaértéken belül (pl. 1200-1500 kcal/nap) milyen legyen a tápanyag-összetétel. 20 éve a zsírszegény (low-fat) diétát szorgalmazzák, s ez a hivatalos ajánlásokban is dominál, jóllehet, kevés vizsgálat bizonyította, hogy önmagában testsúlycsökkentő hatású, kivéve, ha az energia-bevitel lényeges csökkentésével együtt alkalmazzák. Hatása populációs méretekben sem igazolódott. Mikor az USA áttért a zsírbevitelt csökkentő országos programra, az emberek zsír helyett szénhidrátot fogyasztottak, s ennek nyomán az elhízás gyakorisága nem csökkent, hanem drasztikusan megnövekedett: 2000-re az elhízottak (BMI >30 kg/m2) aránya 14,1%-ról (1971) 30%-ra emelkedett. Az 1970-es években Atkins low-carb (high-protein) diétája terjedt el, tudományosan pedig számos vizsgálat bizonyította egyértelműen a low-carb (alacsony glikémiás indexű szénhidrátokat alkalmazó) diéta szignifikáns előnyét a low-fat diétával (pl. ZONE, LEARN, ORNISH, AHA) szemben. Még egyértelműbb a hatás, ha konzekvensen low-carb-high-protein diétát alkalmazunk (az utóbbi specifikus dinámiás és telítettségérzést fokozó hatása következtében). Legalább fél évig a low-carbhigh-protein diéta a leghatékonyabb, az ezzel való indítás javasolt, ezzel minimalizálhatjuk a hyperinsulinismust, illetve a glükóz ->zsír átalakulást. Az 1-2 éves vizsgálatok a betegek perzisztenciájának romlása miatt alig értékelhetők. Remélhető, hogy ez a trend hamarosan nyomatékosabban megjelenik a nemzetközi diétás ajánlásokban is.