Bevezetés: Az érhálózatban fellépő gyulladásos állapot számos kardiovaszkuláris betegség esetén megfigyelhető. A folyamatban résztvevő sejtek közül kiemelten fontosak az endotélsejtek, melyek egyik legismertebb feladata a gyulladás szabályzása. A hibás endotél működés gyógyszeres kezelésére nem sok lehetőség van. A flavonoidok azonban olyan másodlagos növényi anyagcseretermékek, melyeknek az érrendszerre gyakorolt jótékony, gyulladás gátló hatását régóta ismerik, viszont a hatásmechanizmus nem tisztázott. Célkitűzés: Célunk volt a flavonoidokhoz tartozó öt, szerkezetileg rokon vegyület gyulladás gátló hatását egymással összehasonlítani in vitro endotélsejt tenyészeten. Módszerek: Kísérleteinket emberi köldökzsinór vénából kollagenázos emésztéssel preparált endotélsejteken (HUVEC) végeztük. A HUVEC sejteket 1% FCS-el, EGF-el, (3-ECGF-el és heparinnal kiegészített AIM-V médiumban tenyésztettük. A citotoxicitási tesztet SYBR-Green fluoreszcens magfestéssel, az NFxB nukleáris transzlokációját fluoreszcens mikroszkóppal mértük és kvantifikáltuk. A citokin termelést ELISA és xMAP módszerekkel végeztük. Tenyésztéskor a sejteket kezeltük a flavonoidokkal, majd IL-1(3 indukciót alkalmaztunk 24 órán át. A kezelés végén a felülúszókból meghatároztuk az IL6, IL-8, és MCP-1 koncentrációt a kitek gyári leírásai alapján. A flavonoidok oxidációját a specifikus fényelnyelési hullámhosszokon az OD megváltozása alapján mértük. Eredmények: Az általunk vizsgált flavonoidok közül egyik sem mutatott citotoxikus hatást 50 mikroM-os koncentrációig, kivételt az izoramnetin jelentett, amely még 25 mikroM-os koncentrációnál is enyhén toxikusnak bizonyult. Először megvizsgáltuk a flavonoidoknak az NFtcB nukleáris transzlokációjára gyakorolt hatását, és azt tapasztaltuk, hogy csak a kvercetin gátolja ezt a folyamatot. Ezután megnéztük, hogy befolyásolják-e a flavonoidok az IL-1ß indukálta citokin választ. A gyógyászatban is ismert hidroxietil-rutozidok, illetve a trihidroxietil-rutozid nem befolyásolták az IL-1(i által kiváltott citokin termelést, viszont a nem hidroxietilált flavonoidok az IL-113 indukálta citokin választ különböző mértékben gátolták. Legerősebb hatása a kvercetinnek volt, ezt követte az izoramnetin, és a szintén gyógyszerként alkalmazott rutin. Feltételezésünk szerint a különböző molekula-szerkezetű flavonoidok közötti különbség hátterében az eltérő gyökfogóképesség is állhat. Ezért megnéztük, mely vegyületek képesek semlegesíteni a H2O2-t. A vártakkal összhangban a kvercetin és az izoramnetin oxidálódott H2O2 jelenlétében, míg a glikozilált származékok egyáltalán nem. Következtetés: A vizsgált flavonoidok gyulladásgátló mechanizmusa szoros szerkezet/hatás összefüggést mutat. Ezt részben jól magyarázza az NFxB transzlokációjának és a proinflammatorikus citokinek termelődésének visszaszorítása. Az öt, strukturálisan rokon flavonoidszármazék gyulladáscsökkentő hatásának pontosabb feltérképezésére az in vitro eredményeket állatmodellen is fontos megismételni, hiszen az így kapott farmakokinetikai tulajdonságok az in vivo vaszkuláris betegségekre gyakorolt hatásukról adhatnak egy pontosabb képet.