Bevezetés: A végstádiumú veseelégtelenség optimális kezelése a veseátültetés. A korai posztoperatív periódusban az arteria és a vena renalis thrombosisa a leggyakoribb éreredetű szövődmény, mely általában az átültetett vese elvesztéséhez vezet. Klinikánkon egy 28 éves férfi esetében a transzplantációt 8 órával követően vena renalis thrombosist diagnosztizáltunk. Azonnali reoperációval sikerült a venát recanalisálni és a graftot megmenteni. Ez az eset késztetett minket arra, hogy áttekintsük a thrombophilia és a vesetranszplantációt követő thromboticus szövődmények irodalmát. Módszer: A Pubmed 2010. december 31-ig terjedő adatbázisában tekintettük át a humánvonatkozású, angol nyelvű közleményeket. Részletesen 27 publikációt elemeztünk. Beszámolunk a hypercoagulabilis állapotok és a vesegraftthrombosis előfordulásának gyakoriságáról, a Leiden-mutáció és a prothrombin G20210A mutáció venás thromboemboliában való prediktív értékéről. Eredmények: Az irodalom alapján nem egyértelmű az összefüggés a thrombophilia és a veseerek thrombosisa között, nincs egységes állásfoglalás a transzplantációra váró betegek thrombophilia-szűrésének prediktív és költség-haszon értékére vonatkozóan. Összefoglalás: Saját kedvezőtlen tapasztalataink alapján javasoljuk a transzplantációs várólistára kerülő betegek thrombophilia-szűrését és a veszélyeztetett betegeknél thrombosisprofilaxis alkalmazása helyett terápiás adagú anticoagulans-kezelés beállítását a poszttranszplantációs időszakban. Gazdasági költség-haszon elemzések is azt támasztják alá, hogy a sikeres transzplantációval a szűrés költsége megtérül. 3 éves időszakot vizsgálva a dialíziskezelés költsége lényegesen magasabb, mint a transzplantációé.