Az első magyar nyelvű doktori értekezés 1822-ben jelent meg, ettől kezdve - előbb igen lassan, majd egyre erőteljesebben - vált jelentősebbé a magyar nyelv használata az egyetemen. Az első években csak néhány "úttörő" vállalkozott arra, hogy szakítva a szokással, így is kövesse a korszellemet, csatlakozzon a politikai, gazdasági, kulturális téren fellendülő megújuláshoz Az értekezések többsége természetesen valamilyen kórtani, terápiás kérdést dolgoz fel, hiszen a szerzőknek elsősorban a gyakorlati gyógyító munkára való felkészültségükről kellett számot adniuk. Feltűnően sokan azonban azzal a céllal készítették dolgozatukat, hogy a bíráló tanárokon túl a kívülálló, de az egészségügyi kérdések iránt érdeklődő olvasók igényeit is kielégítsék. Az orvosdoktori értekezések tárgyalt időszakában a hazai nyelvújítás lényegében már lezajlott, legfeljebb "utócsatározások" folytak. A szaknyelvekben azonban a fordítások, a folyóiratok stb. ekkor tették időszerűvé a magyar szaktudományok nyelvi problémáit. Az orvosi, de jórészt a többi természettudományi szaknyelv terén is Bugát Pált tekintik a nyelvi mozgalom főalakjának. Mellette azonban feltétlenül meg kell említenünk Schuszter János és Pólya József nevét, hiszen ők is igen tevékenyen kivették a részüket az új "műszavak" kidolgozásában. Bugát hatása nemcsak az Orvosi Tár szerkesztése révén érvényesült, hanem tanítványai az egyetemi előadásain is megismerkedtek az általa terjesztett új magyar szakkifejezésekkel, ha nem is fogadták el ezeket valamennyien.