A hányás homeosztatikus válasz lehet az elfogyasztott toxinokra - ilyen esetekben fiziológiás folyamat. Hányinger és hányás döntően a központi idegrendszer, a középfül vagy emésztőrendszeri traktus kórfolyamataiban jelentkezik. A terhesség, a posztoperatív állapotok és a nagy mennyiségű alkohol fogyasztása is gyakori kórok. Ritkábban endokrin kórképek, veseelégtelenség vagy pszichiátriai betegségek vezethetnek hányingerhez/hányáshoz. A gondos anamnézisfelvétel és fizikális vizsgálat segítheti a kórokok kiderítését. Az akut panaszok a klinikum alapján diagnosztizálhatók; a krónikus, több mint egy hónapon át fennálló panaszok esetében a diagnosztikai és terápiás lehetőségek nagyobb kihívást jelentenek. Az ellátásban a kórokok azonosítása és kezelése, a tünetek mérséklése, a következmények vagy szövődmények felismerése és korrekciója alapvető. Az enyhe hányinger és a szövődménymentes hányás orális antiemetikumok adagolásával befolyásolható, súlyosabb esetekben a hidráltsági állapot pontos felmérése, megfelelő folyadék- és elektrolitpótlás, az egyes készítmények parenterális adagolása szükséges. A rendelkezésre álló hányáscsillapítók alapvetően különböző neurotranszmitter antagonisták, perifériás, központi vagy összetett hatással. A legfontosabbak a muszkarin-, a dopamin D2-, a szerotonin 5-HT3, hisztamin H1- és a neurokinin NK1-receptor-antagonisták.