A szerző egy konkrét esethez kapcsolódva elemzi a kórházon kívül bekövetkezett évi 50 000 hazai halálesetben követendő eljárást, különös tekintettel a halál tényének és módjának megállapítására. Ismerteti a háziorvos (alapellátás) kötelező feladatait, a halálmegállapítás jelentőségét, a rendkívüli haláleset formáit és a rendőrhatósági eljárásban részt vevő alapellátási orvos szerepét. A szerző bemutatja az eljárással és a boncolással kapcsolatos döntések meghozatalának rendjét, az ebben érvényesülő ellenőrzési mechanizmust, amelynek eredménye, hogy soha nem egyetlen személy döntése alapján állapítják meg a halál okát. Az eset apropóján bemutatásra kerülnek a magyar eljárás garanciális szabályai és gyöngeségei, hogy több mint 100 éve miért a háziorvos feladata a halottvizsgálat. Legfontosabb tanulságként levonható, hogy a hazai szakmai és jogi előírások nem teszik kötelezővé a halotti epikrízis elkészítését a kórházon kívüli halálesetek bekövetkeztekor, ami minőségbiztosítási, egészségpolitikai és a vitatott vagy kifogásolt ellátási esetekben is hasznos lenne.