A 2-es típusú cukorbetegség kezelési lehetőségei / Kempler Péter
Bibliogr.: p. 226. - Abstr. hun., eng.
In: Metabolizmus. - ISSN 1589-7311. - 2011. 9. évf. 4. sz., p. 223-226.
Az orális antidiabetikumokat nonszekretagog (metformin, akarbóz, tiazolidindionok) és szekretagog készítményekre osztjuk. Az elsőként választandó készítmény az inzulinrezisztenciát csökkentő metformin, amelynek adását (ha kontraindikáció vagy intolerancia nem áll fenn) az inzulinkezelés mellett is folytatni kell. Akarbóz adása szakmai szempontból sokkal több esetben indokolt, mint ahány esetben finanszírozott formában rendelhető. Főétkezéseket követő 2,2 mmol/l-t meghaladó posztprandiális vércukor-emelkedés esetében indokolt az akarbóz adása. A rosiglitazon forgalmazását 2010 szeptemberében felfüggesztették, tiazolidindionként pioglitazon áll rendelkezésre. Adása dominálóan inzulinrezisztens betegekben javasolt a metformin kezelés kiegészítésére. A szulfanilureák ma is alapvető helyet töltenek be a 2-es típusú diabétesz kezelésében. Az azonos hatékonyságot és a lényegesen alacsonyabb hypoglykaemia-kockázatot figyelembe véve szulfanilureaként gliclazid MR adása javasolható. Az inkretin tengelyen ható készítmények glükózdependens módon fokozzák az inzulinszekréciót és gátolják a glükagonszekréciót, így adásuk esetén a hypoglykaemia kockázata elhanyagolható. A fiziológiás úton ható DPP-4-gátlók per os adhatók, mellékhatásprofiljuk kedvező. Az sc. adandó GLP-1-analóg liraglutid (amelyet a finanszírozó az exenatiddal együtt az orális antidiabetikumokkal egy kategóriába sorolt) esetében a legnagyobb az esélye annak, hogy 7% alatti HbA1c-szintet hypoglykaemia és testsúlynövekedés nélkül érhessünk el. Közleményünkben az orális antidibetikus és GLP-1-analóg kezelés kérdéskörét tekintjük át.