A hypertonia az agyi nagy- és kiserek károsítása révén a cerebrovascularis betegségek (akut stroke, hipertenzív encephalopathia és vascularis dementia) leggyakoribb kockázati tényezője. Az aorta kezdeti szakaszában mérhető centrális nyomás nagyobb szerepet játszik a vascularis hypertrophia és a carotisatherosclerosis kialakulásában, mint az arteria brachialis nyomása. A centrális aortanyomás pontosabban tükrözi a bal kamra töltési állapotait, így az agyi érrendszerre ható nyomásviszonyokat, ezért feltehetően jobban jelzi a cardiovascularis események veszélyét is, mint a brachialis nyomásértékek. A nagy artériák merevségére utaló mutatók (például a pulzushullám-sebesség) közvetlenebbül jelzik az öregedés, a hypertonia és a diabetes ereket károsító krónikus hatását, mint a brachialis vagy akár a centrális aortanyomás. A jövőbeli klinikai vizsgálatokban ezért megfontolandó az artériamerevség és a centrális vérnyomás jellemzőit végpontnak választani. Az antihipertenzív kezelés fontos része a stroke elsődleges és másodlagos prevenciójának is. A vérnyomás csökkentése hypertoniás betegek esetében jelentősen csökkenti a stroke és az egyéb vascularis események kockázatát is, és a kockázatcsökkentés mértéke elsősorban a vérnyomás csökkentésének mértékétől függ. A gyógyszerválasztást több szempont határozza meg. A hagyományos ß-blokkolók többek között a centrális vérnyomásra irányuló kisebb hatás miatt az utóbbi időben háttérbe szorultak. A harmadik generációs ß-blokkolókkal további tapasztalatokat kell szerezni a cardiovascularis morbiditás és mortalitás prevenciója terén.