A szerzők rövid áttekintést adnak a szaglás jelentőségéről, a szaglószerv felépítéséről, valamint a jelenleg elérhető különböző szaglásvizsgálati módszerekről. A szaglás olyan érzékelés, amely az életminőség szempontjából kiemelt fontossággal bír. Jelentősége akkor tűnik fel, amikor a szaglászavar már kialakult. A szaglás megváltozása a klinikumban bizonyos betegségeket jelezhet és előreelezhet. A szaglószerv, valamint a szaglóhám és -pálya további kutatása fontos eredményeket hozhat a klinikumban. A szaglóhám területén zajló postnatalis neuronogenezis különlegessé teszi ezt a területet, és ezen fiziológiás folyamat további vizsgálata segítséget nyújthat neuronstruktúrák regenerációjának terápiás elősegítésében. Utóbbi hatalmas áttörést jelentene neurológiai kórképek, így például a gerincvelősérülések kezelésében. A szaglóképesség megváltozását számos betegség okozhatja, köztük fül-orr-gégészeti, neurológiai, pszichiátriai, belgyógyászati eredetűek és szisztémás kórképek is. Kivizsgálása sokoldalú, társszakmák bevonásával, képalkotó- és labordiagnosztika igénybevételével történhet. Az endonasalis elváltozások, amelyek fül-orr-gégészeti szempontból leggyakoribb okai a szagláscsökkenésnek, a leghatékonyabban gyógyíthatók. Ezek az eltérések - pl. a strukturális zavarból származó septumdeviatio, adenoid vegetatio, az idült gyulladásos kórképek, pl. melléküreg és orrpolypositas - műtétileg a ventilláció javításával míg az akut gyulladások és allergiás nátha gyógyszeres terápiával, illetve ezek kombinációjával kezelhetők. A szaglóhám regenerációjában a farmakoterápia gerincét az intranasalis kortikoszteroidok alkalmazása jelenti, ami kiegészíthető nagy adag B1, B6, B12 és A vitaminnal. Minél hosszabb idő telik el a szagláscsökkenés kialakulása után, annál kisebb a .valószínűsége a szaglóhám teljes regenerációjának. Éppen ezért fontos a különböző betegségek korszerű, mielőbbi terápiájának megkezdése.