A diabetesnek, napjaink egyik epidemiológiai méreteket öltő népbetegségének, számos szövődménye közül az egyik legsúlyosabb a diabéteszes láb tünetegyüttese, mely többek között az alsó végtagi érzéskiesést, a keringési zavarokat, a nem gyógyuló sebeket, valamint a kísérő gyulladásos tüneteket foglalja magában. E szindróma, melynek hátterében komplex etiológiai tényezők, neuropathia, mikrocirkulációs zavar, valamint perifériás verőérbetegség állnak, a nem traumás amputációk leggyakoribb oka. A fejlett világban a diabéteszes láb szindróma miatt végrehajtott major amputációk éves incidenciája 6-383/100000 fő között változik. Cukorbetegekben az akcelerált atherosclerosis végül kritikus végtagi ischaemia kialakulását eredményezheti. A diabéteszes lábelváltozásokkal bíró betegek gyakran szeptikus állapotban vannak, s többnyire a diabetes egyéb szövődményeitől is szenvednek, ellátásuk számos szakembert igényel, közülük a diabetológus, az általános sebész, az érsebész, az ortopéd sebész, az angiológus, a kardiológus, valamint az intervenciós radiológus emelendő ki. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az e szakembereket tömörítő centrumokban kezelt betegek végtagmentési aránya meghaladja a 90%-ot, szemben a korábbi 60-70%-os aránnyal. Az időben, akár sebészi, akár endovascularis eszközökkel végrehajtott revascularisatio csökkenti az ischaemiás fájdalmat, javítja a sebgyógyulást, összességében elősegíti a végtag megmentését. A percutan transluminalis angioplastica, melyet gyakran stentbeültetéssel kombinálunk, hatékony, minimálisan invazív, viszonylag alacsony kockázatú beavatkozásnak bizonyult. Az utóbbi években számos tanulmány eredménye alátámasztotta, hogy az endovascularis terápia az alsó végtagi revascularisatiós folyamatok többségé-ben már nem a sebészeti beavatkozások alternatívája, hanem elsőként választandó beavatkozás.